Széchenyi 2020 pályázat

Választás 2024

PÁLYÁZAT

Magyar Falu Program

_______________________

KEHOP-5.4.1 – „Szemléletformáló programok megvalósítása Dányon”
kérdőív /Kattintson ide!!/

_______________________

Szemléletformáló programok megvalósítása Dányon:

/Kattintson ide!/

_______________________

Dányi Hagyományos Ízek Fesztiválja:


/Kattintson ide!/

 

 

Pest m.-i békéltető testület

Jelenlegi hely

Címlap

Rendelet-tervezet véleményezésre

A 2012. december 28-i képviselő testületi ülésen az alábbi rendelet módosításra kerül.

 

 A  változtatáshoz kapcsolódó javaslatokat, észrevételeket az alábbi címre várjuk 2012. december 27-ig.:

Javaslat e-mailben (kattintson ide!)

A rendelettervezetek az alábbiakban tekinthetők meg:

 

Dány Község Önkormányzatának

…/2012. (…..) sz. rendelete

az  önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről, valamint a

lakbértámogatásról

 

Dány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 3.§ /1/ bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8.§ /1/ bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

 

Értelmező rendelkezések:

 

Szociális bérlakás: Olyan önkormányzati tulajdonban lévő lakás, melynek bérleti jogát az igénylő a szociális rászorultság alapján nyerheti el.

 

Közcélú lakás: Az önkormányzat költségvetési szerveinél, vagy többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdálkodó szervezeteknél dolgozó, illetve a helyi közéletben jelentős szerepet betöltő személyek részére fenntartott önkormányzati bérlakás.

 

Piaci alapon bérbe adott lakás: A szabadpiaci elvek és a nyereséges önkormányzati gazdálkodás szabályai szerint hasznosított olyan önkormányzati bérlakás, ahol a fizetendő lakbér teljes egészében fedezi a bérlakás üzemeltetésének, fenntartásának és felújításának költségeit, és a lakbér ezen felül tartalmazza az önkormányzat képviselő-testülete által meghatározott - a tisztes haszon biztosítását szolgáló - nyereséghányadot is.

 

Család: A közös háztartásban életvitelszerűen együtt élő hozzátartozók, illetve közeli hozzátartozók közössége.

 

Közeli hozzátartozó: A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk) 685. §-ában felsorolt személyek (házastárs, egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér.)

 

Hozzátartozó: A Ptk. 685 §-ban felsorolt személyek (élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa).

 

Méltányolható lakásnagyság:

  • két személy esetén             2 szoba
  • három személy esetén        2 és fél szoba
  • négy személy esetén          3 szoba

Minden további személy esetén fél szobával nő a figyelembe vehető szobák száma.

Három vagy több gyermeket nevelő család esetében a figyelembe vehető szobák száma minden további személy esetében egy szobával nő.

 

Félszoba: Olyan szoba, melynek hasznos alapterülete - függetlenül a padlózat jellegétől - a 6 m2-t meghaladja, de nem haladja meg a 12 m2-t.

 

Szoba: Olyan szoba, melynek hasznos alapterülete - függetlenül a padlózat jellegétől - meghaladja a 12 m2-t, de nem haladja meg a 30 m2-t. Amennyiben a szoba hasznos alapterülete a 30 m2-t meghaladja, úgy két szobaként kell számításba venni. Amennyiben a nappali, az ebédlő és a konyha osztatlan közös térben van és a hasznos alapterületük együttesen meghaladja a 60 m2-t, úgy két szobaként kell figyelembe venni.

 

Vagyon: Az az ingatlan, jármű, gépi meghajtású termelő- és munkaeszköz, készpénz, takarékbetét, értékpapír, továbbá vagyoni értékű jog, amelynek

 

a) külön-külön számított forgalmi értéke, illetőleg összege az öregségi nyugdíj mindenkori

    legkisebb összegének 30-szorosát,

 

b) együttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 60-szorosát

    meghaladja.

 

Élettársak: A Ptk. 685/A §-ban meghatározottak szerint: "Két, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együttélő személy."

 

Kereső tevékenység: Minden olyan - jogszabály által engedélyezett - munkavégzéssel járó tevékenység, amelyért ellenérték jár.

 

Fiatal házaspár: E rendelet alkalmazásakor az a házaspár tekinthető fiatal házaspárnak, amelyben sem a férj, sem a feleség nem töltötte be a 35. életévét.

 

Nettó jövedelem: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti jövedelem fogalomnak megfelelően: "A személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott vagyoni érték (bevétel) a munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül.

Nem minősül jövedelemnek a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, valamint - a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével - a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatása, a rokkantsági járadék és a vakok személyi járadéka."

 

Kaució:

 

Összkomfortos lakás (Lt. szabályai szerint): Összkomfortos az a lakás, amely legalább

 

a) 12 m2-t meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel

b) közművesítettséggel (villany és vízellátással, szennyvízelvezetéssel);

c) melegvíz-ellátással (táv-, tömb-, egyedi központi, etage melegvíz-ellátással, villanyboyler- 

    rel,

d) központi fűtési móddal (táv-, egyedi központi vagy etage fűtéssel) rendelkezik.

 

Komfortos lakás (Lt. szabályai szerint): Komfortos az a lakás, amely legalább

 

a) 12 m2-t meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel    és

    WC-vel,

b) közművesítettséggel;

c) melegvíz-ellátással és

d) egyedi fűtési móddal (szilárd- vagy olajtüzelésű kályhafűtéssel, elektromos hőtároló kály-

   hával, gázfűtéssel) rendelkezik.

 

Félkomfortos lakás (Lt. szabályai szerint) Félkomfortos az a lakás, amely a komfortos lakás követelményeinek nem felel meg, de legalább

 

a) 12 m2-t meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel, WC használatával, és

b) egyedi fűtési móddal rendelkezik, valamint

c) a vízvétel lehetősége biztosított.

 

Rendelet hatálya

 

1.§. A rendelet hatálya Dány Község Önkormányzatának tulajdonában álló lakásokra terjed ki.

 

2.§. Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Lt. és a Ptk. rendelkezései az irányadók.

 

Az önkormányzat tulajdonában álló lakások fajtái

 

3.§. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások fajtái:

  • szociális bérlakások
  • közcélú bérlakások
  • piaci alapon bérbe adott lakások.

 

2.§ Az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások esetében a tulajdonosi jogokat a Képviselő-testület gyakorolja.

/1/ A tulajdonosi hatáskör gyakorlásából a Képviselő-testület az alábbiakat adja át a polgármesternek:

  • a lakásba történő befogadás engedélyezését, a lakásbérlet megszüntetése, közös megegyezéssel történő megszüntetésénél a megállapodás megkötését,
  • lakáscsere esetén történő hozzájárulást
  • lakásbérleti jog folytatásának elbírálását
  • albérletbeadáshoz történő hozzájárulást

/2/ Az /1/ bekezdésben kapott felhatalmazást a rendeletben foglalt korlátozásokkal kell ellátni a feladatot gyakorlóknak.

 

3.§ A 2.§./1/ bekezdésében rögzített tulajdonosi-bérbeadói jogokat átadás alapján gyakorlók tevékenységükről a Képviselő-testületnek kötelesek a döntést követő testületi ülésen beszámolni.

 

A LAKÁSBÉRLET SZABÁLYAI

I. FEJEZET

A lakásbérlet létrejötte

(a Ltv.2-3.§.-hoz)

4.§ /1/ Az önkormányzat tulajdonában lévő megüresedett, vagy újonnan épült lakásokat;

  1. alapellátási feladatokat szolgáló, közérdekű lakásigények kielégítésére
  2. szociális helyzetük miatt rászorulók részére és
  3. a nem szociális bérlakásra pályázók részére kell fordítani

/2/ Közérdekűnek minősül a Képviselő-testület egyedi határozata alapján

  1. az önkormányzat közigazgatási területén az akinek ezt szükségesnek mondja ki a Képviselő-testület.
  2. A Ltv. hatályba lépése előtt kötött megállapodás alapján a bérlő kiválasztási joggal rendelkezők lakásigénye.

 

5.§./1/ Megüresedett vagy újonnan épült lakás bérletére pályázatot nyújthat be minden magyar és az országban állandó letelepedési, tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi /hontalan/ állampolgár.

 

6.§./1/ A rendelet értelmezésében szociális helyzete miatt rászorulónak kell tekinteni azt, akinek és vele együtt lakó közeli hozzátartozóinak nincs beköltözhető lakása és

a.) az egy főre jutó jövedelme (ük) az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 65 %-át eléri, de annak 150 %-át nem haladja meg ,valamint vagyonnyilatkozata alapján legalább 500 ezer Ft értéket meg nem haladó vagyontárggyal ,ingatlanvagyonnal rendelkezik.

b.) egyedül élő esetében a havi jövedelem az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 65 %-át eléri, de annak 250 %-át nem haladja meg.

c.) legalább öt éve Dány község közigazgatási területén állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik és életvitelszerűen Dány községben lakik, házastársak vagy bejegyzett élettársak együttes kérelme esetén az öt éves állandó bejelentett lakcímmel legalább a házastársak, vagy bejegyzett élettársak egyikének rendelkeznie kell.

/2/ Szociális rászorultság címén nem létesíthető lakásbérleti jogviszony azzal a személlyel, aki;

  1. nem felel meg a szociális rászorultság /1/ bekezdésben meghatározott feltételeknek,
  2. az ország területén önkormányzati lakás bérleti jogával rendelkezik,

/3/ A szociális helyzetük miatt rászorulók bérlakás kérelemhez mellékelni kell;

  1. a jövedelmet bizonyító hiteles egy hónapnál nem régebben kiadott bizonylatot
  2. személyes nyilatkozatot az igénylő és vele együttlakó közeli hozzátartozók vagyoni helyzetéről.

/4/ A rendelet alkalmazása során közeli hozzátartozó a Ptk 685.§ b.) pontjában meghatározott személyek.

/5/ Szociális bérlakásra kérelmet kell benyújtani.

a.)Szociális alapon öt év időtartamra köthető bérleti szerződés,amely egy alkalommal a bérlő írásbeli kérelmére legfeljebb öt év határozott időtartammal.

b.)A bérleti jogviszony meghosszabbításáról a képviselő-testület dönt, ha szociális helyzete alapján a /1/ bekezdés szerint továbbra is jogosultnak tekinthető és nem merül fel vele szemben az Ltv 24. § / 1/ bekezdés a.)- d.) pontja szerinti felmondási ok.

/6/ A képviselő-testület különös méltánylást érdemlő esetben – így különösen kiskorúak védelme, betegség és hajléktalanná válás elkerülése érdekében – az (1) bekezdésben foglalt feltételek alól felmentést adhat és a kérelmezővel egy év időtartamra lakásbérleti jogviszonyt létesíthet.

 

7.§ /1/ Nem szociális bérlakás iránt pályázatot nyújthat be, aki a kaució megfizetését vállalja.

/2/ A kaució az önkormányzat bevételét képezi, mely a lakásbérleti jogviszony megszűnése esetén felhasználható;

  • fennálló lakbérhátralék rendezésére,
  • a lakás megfelelő, rendeltetésszerű átadásához szükséges feltételek biztosítására, amennyiben a bérlő átadáskor ennek nem tesz eleget.

 

8.§ A lakás megüresedése, új lakások létesítése esetén a Képviselő-testület dönt arról, hogy a lakás(ok) a 4.§./1/ bekezdésében foglaltak figyelembevételével milyen jelleggel adhatók bérbe.

 

9.§/1/ A lakásbérleti szerződésnek feltétlenül tartalmaznia kell;

  1. a szerződést kötő felek pontos megnevezését és jellemző alapadatait,
  2. a szerződés tárgyának, azaz a lakásnak pontos leírását és alapadatait,
  3. a bérleti szerződés létrejöttét, kezdő időpontjának és hatályának pontos megjelölését,
  4. a bérleti díj összegét, s megfizetésének módját, feltételeit
  5. a szerződésből következő bérbeadói és bérlői jogokat és kötelezettségeket,
  6. a szerződés megszűnésének és megszüntetésének lehetőségeit és következményeit,
  7. a bérlakás életvitelszerű használatára vonatkozó rendelkezéseket,
  8. a jogviták eldöntésének lehetőségeit

/2/ A bérleti szerződést 3 példányban kell megkötni és a szerződő feleken kívül további intézkedések, nyilvántartásba vétel céljából egy példányt a hivatal irattárában kell megőrizni az ügykezelésre vonatkozó általános szabályok szerint.

 

11.§ /1/ Az önkormányzat tulajdonában lévő lakást nem lakás céljára csak a Képviselő-testület engedélyével és kivételesen lehet bérbe adni.

Ilyen kivételes indok lehet a közérdekű, a lakossági érdekeket szolgáló ellátás biztosítása.

/2/ Magánszemély részére az /1/ bekezdésben megfogalmazott engedélyt kiadni csak akkor lehet, ha állami, önkormányzati, társadalmi szervezet, vagy gazdasági társulat a meghirdetett cél megvalósítására nem jelentkezik.

/3/ Bérlő saját maga által használt lakásnak egy részét csak a bérbeadó előzetes engedélyével és akkor használhatja más célra, ha az általa – lakásrészben – végzett tevékenység a lakosság alapellátásának és kielégítését kívánja szolgálni.

/4/ A /3/ bekezdés alapján kiadott engedély nyomán a bérleti szerződést módosítani kell, vagy új szerződést kell kötni

 

BÉRLŐK, BÉRLŐTÁRSAK

(a Ltv. 4-5.§.-hoz)

12.§ /1/ Bérlőtársi jogviszony csak a Ltv.-ben és e rendeletben meghatározott esetben létesíthető.

  1. A bérlőtársak jogai és kötelezettségei egyenlőek, a lakással, bérleti joggal csak együttesen rendelkezhetnek, a bérleti jogviszonyból eredő jogok és kötelezettségek egyetemlegesen terhelik, illetve illetik őket.
  2. A házastársak, valamint a bejegyzett élettársak írásbeli közös kérelmére bérlőtársi szerződés köthető. Ha a házastársak, vagy bejegyzett élettársak a bérleti szerződés megkötését követően utólag kérik a bérlőtársi jogviszony megállapítását, a szerződésmódosítás hatályba lépésének időpontjától kezdve számítanak bérlőtársaknak.
  3. Az élettársak írásbeli közös kérelmére bérlőtársi szerződés köthető, amennyiben az élettársakkal közös kiskorú gyermekük is együtt lakik,és –a nem szociális alapon történő bérbeadást kivéve-az élettársak egyike sem rendelkezik a városban másik beköltözhető ingatlannal.
  4. A bérlő és vele együtt lakó szülője közös kérelmére bérlőtársi szerződés köthető, ha a kérelmezők együttlakását egészségügyi körülmények indokolttá teszik.
  5. A bérlő és a vele együtt lakó gyermeke, valamint jogszerűen befogadott gyermekétől született unokája közös kérelmére bérlőtársi szerződés köthető, ha a gyermek illetőleg az unoka:
  • 18. életévét betöltötte
  • a bérlővel legalább öt éve életvitelszerűen együtt lakik.

 

II. FEJEZET

A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI

A lakás átadása

(a Ltv. 7-12.§.-hoz)

13.§ /1/ A bérleti szerződés aláírását követő 3. napon belül a lakást a bérlő részére birtokba kell adni.

/2/ A birtokbaadásról jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a bérbeadó és a bérlő (esetleg két tanú) írja alá.

/3/ A jegyzőkönyv a Ket. 39.§ /2/. bekezdésében foglalt tartalmi követelmények értelemszerű érvényesítése mellett feltétlenül tartalmazza:

  1. a lakás állagára vonatkozó legfontosabb megállapításokat,
  2. a lakás-berendezések és tartozékok állapotát, a víz, villany és gázóra állását,
  3. közös udvar, kert használata esetén az új bérlő használati jogosultságának terjedelmét,
  4. a lakás rendeltetésszerű használata érdekében a bérlő által vállalt megtérítésének módját, feltételeit,
  5. az épülettel és a közös használatra szolgáló helyiségekkel összefüggő – törvényben nem szabályozott – bérbeadó és bérlő által vállalt kötelezettségeket és biztosított jogosultságokat.

/4/ Közös udvar, kert használata esetén a birtokbaadáshoz a többi bérlőt is meg kell hívni.

/5/ a bérbeadó a rendeltetésszerű használatot, valamint a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését évente egy alkalommal a bérlő szükségtelen háborítása nélkül ellenőrzi, melyről jegyzőkönyvet vesz fel. A bérlő alkalmas időben a lakásban történő bejutást biztosítani, és az ellenőrzést tűrni köteles. (a Ltv. 17.§.-hoz)

14.§ A szerződés megszűnésekor a 13.§ /1/,/3/ bekezdésének rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.

 

(a Ltv. 19.§.-hoz)

15.§ A törvény vagy az önkormányzat rendelete a bérbeadó és bérlő jogai és kötelezettségei tekintetében megengedi eltérő tartalmú megállapodás megkötését, a megállapodás tartalmát a bérbeadó tekintetében a bérbeadó határozhatja meg az alábbi feltételek mellett;

  1. ha a bérlő a lakás átadásakor vállalja, hogy a lakást rendeltetésszerű használatra maga teszi alkalmassá (Ltv.9.§./1/) felmerülő költségeit csak bérbeszámítás útján lehet megtéríteni, mely a havi lakbér összegének 50%-ig terjedhet,
  2. a bérlő kötelessége (Ltv.10.§./2/)
  • az épület folyosó részeinek tisztítása,
  • háztartási szemétszállítás költségeinek megfizetése,
  • az udvar, az ingatlan előtti járda- és útszakasz rendszeres tisztántartása az időjárási viszonyoknak megfelelően.
  1. a lakbér megfizetése (Ltv.12.§./1/) a kezelő legfeljebb két hónapra adhat haladékot, részletfizetés csak a hátralékra engedélyezhető maximum egy éves időtartamra,
  2. több bérlő által lakott egy udvarhoz, kerthez tartozó lakások esetén (Ltv.12.§./3/) biztosítani kell, hogy a lakások gépjárművel is zavartalanul megközelíthetők legyenek, illetve az udvar és kert használata arányosan illesse meg a bérlőket,
  3. a lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és berendezéseinek karbantartásáról, pótlásáról, illetőleg cseréjéről (Ltv.13.§./1/) a bérlő gondoskodjon,
  4. átalakítás korszerűsítés, nagyobb felújítási és karbantartási munkák esetében a kölcsönös értesítési kötelezettség (Ltv.16.§./1/) a munkák megkezdése előtt 30 nap legyen.

 

16.§. /1/ A bérlő a lakbért havonta előre egy összegben, legkésőbb a hónap 15. napjáig köteles megfizetni a bérbeadó által a lakbér beszedésére megbízott személy részére, vagy készpénz átutalási megbízás használatával, illetve banki átutalás útján a bérbeadó által megjelölt számlára.

/2/ A bérlő és a vele együtt lakó személyek a lakást rendeltetésszerűen, a szerződésnek megfelelően használhatják.

/3/ A bérlőt és a vele együtt lakó személyeket - a többi bérlő jogainak és érdekeinek sérelme nélkül - megilleti a közös használatra szolgáló helyiségek és területek használatának joga.

 

17.§. /1/ A bérlő köteles gondoskodni a lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és berendezéseinek a karbantartásáról, felújításáról, pótlásáról, illetőleg cseréjéről.

/2/ Ha az épületben, az épület központi berendezéseiben a bérlő vagy a vele együtt lakó személyek magatartása miatt kár keletkezik, a bérbeadó a bérlőtől a hibák kijavítását vagy a kár megtérítését követelheti.

/3/ Amennyiben az /1/ bekezdésben meghatározott munkák a bérbeadó mulasztása vagy az épület felújítása, továbbá a vezetékhálózat meghibásodása miatt válnak szükségessé, akkor azok elvégzéséről a bérbeadó köteles gondoskodni.

 

18.§. A bérlő köteles tűrni az épület karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével és korszerűsítésével kapcsolatos, valamint a bérbeadót és más bérlőt terhelő egyéb munkák elvégzését, ha ezek nem eredményezik a lakás megsemmisülését.

 

Jogcím nélküli lakáshasználó

(a Ltv.20.§.-hoz)

19.§ /1/ Az önkormányzat tulajdonában lévő lakás jogcím nélküli használója –amennyiben másik lakásra nem tarthat igényt- a jogcím nélküli használat kezdetétől számított két hónap elteltével- a lakásra megállapított lakbérrel azonos összegű használati díjon felül –emelt összegű használati díjat köteles megfizetni.

/2/ Az emelt összegű használati díj mértéke a jogcím nélküli használat kezdetétől számítva a lakásra megállapított lakbér

  1. 50 % két hónap elteltével,
  2. 70 % három hónap elteltével,
  1. 80 % négy hónap elteltével,
  2. 100 % minden további hónap elteltével.

/3/ A lakás jogcím nélküli használója az elhelyezésről maga köteles gondoskodni. A kiköltözés végrehajtását a bíróságtól a jogcím nélküli használat kezdetétől számított 30 napon belül kell kérni a bérbeadónak.

/4/ A tulajdonos – bérbeadó úgy is rendelkezhet, hogy;

  1. a jogcím nélküli részére a lakást értékesíteni kell, vagy
  2. más lakást lehet felajánlani a jogcím nélküli részére, függetlenül annak komfort fokozatától.

/5/ Helyi közérdekű célú lakás bérleti jogviszony megszűnésekor, elhelyezéséről maga köteles gondoskodni, kivéve nyugdíjazás esetén, melyet a Képviselő-testület egyedileg bírál el.

/6/ A bérlő özvegye, kiskorú gyermeke a bérlő halála után – a lakás közérdekű jellegének megtartása mellett – legfeljebb 2 évig használhatja a helyi közérdekű célú lakást, a bérleti szerződésben foglalt feltételekkel, feltéve, hogy a bérlő halálának időpontjában, abban életvitelszerűen lakott.

  • a bérlő özvegye és kiskorú gyermeke /6/ bekezdésben meghatározott időtartam lejártával elhelyezési igény nélkül köteles a lakást elhagyni.

 

Befogadás lakásba

(a Ltv.21.§.-hoz)

20.§ /1/ Az Ltv. 21.§ /2/ bekezdésben meghatározott személyeken kívül az önkormányzat tulajdonába lévő lakásba történő befogadáshoz a bérbeadó írásbeli hozzájárulása szükséges.

Az írásbeli hozzájárulás megadására a polgármester jogosult az alábbi szempontok figyelembe vételével:

  1. a kérelem írásban nyújtható be illetékmentesen
  2. A kérelemben szerepelni kell a befogadni kívánt személy személyi adatinak és a befogadás konkrét okának
  3. az eljárás során meg kell vizsgálni a bérlő és a lakásban jogcímmel tartózkodók számát, elhelyezési körülményeit.

/2/ Határozott időre szóló bérleti jogviszony esetén a befogadáshoz a bérbeadó hozzájárulása szükséges. A kérelemhez a bérlőnek nyilatkozni kell arról, hogy tudomásul veszi: a bérleti szerződés megszűnése után az elhelyezésről a bérlő köteles gondoskodni.

/3/ Helyi közérdekű célú lakások bérlői esetében is a /2/ bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

 

(a Ltv.22.§.-hoz)

21.§ /1/ Lakásbérleti jog folytatását biztosító tartási szerződéshez a bérbeadói hozzájárulás a polgármester adja meg.

/2/ A hozzájárulást igénylő beadványhoz a tartási szerződés egy példányát kell csatolni.

/3/ Az eljárás során a 20.§./2/ bekezdésében foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni azzal, hogy;

  1. környezettanulmány nélkül a hozzájárulást megadni nem lehet,
  2. az eltartó(k) és eltartott(ak) által benyújtott jövedelemigazolás 1 hónapnál régebbi keltezésű nem lehet.

/4/ Határozott időre szóló bérleti jogviszony esetén szükséglakásnál, helyi közérdekű célú lakásnál a lakásbérleti jogot érintő tartási szerződéshez hozzájárulás nem adható.

 

22.§ A bérbeadó a tartási szerződéshez való hozzájárulást köteles megtagadni, ha:

  • eltartó 14. életévét nem töltötte be,
  • az eltartó a 14. életévét betöltötte, de önálló jövedelemmel nem rendelkezik, és nincs olyan hozzátartozója, aki a tartási szerződésből reá háruló anyagi terhek viselését vállalja,
  • az eltartó az egészségügyi körülmények alapján a tartás teljesítésére nem képes (leszázalékolt, rokkantnyugdíjas stb.)
  • a bérlő az életkora, illetőleg az egészségügyi körülményei alapján tartásra nem szorul
  • a bérlő tartásáról jogerős bírói döntés, illetőleg érvényes tartási (gondozási) szerződés alapján más személy gondoskodik
  • a bérlővel a lakásban jogszerűen együttlakó más személy a bérlőt eltartja.

 

III. FEJEZET

A LAKÁSBÉRLET MEGSZÜNTETÉSE

Közös megegyezés

(a Ltv.23.§.-hoz)

23.§ /1/ Közös megegyezés esetén a bérleti szerződés akkor szüntethető meg másik lakás bérbeadásával, ha a bérlő

  1. az új lakásra vonatkozó feltételeket vállalja,
  2. a lakást rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak átadja,
  3. az önkormányzat közigazgatási területén nincs a tulajdonában beköltözhető másik lakás

/2/ A bérlőt pénzbeli térítés illeti meg, melynek mértéke a lakás éves lakbér összege ha;

  1. a lakást rendeltetésszerű állapotban visszaadja,
  2. az elhelyezésről saját maga gondoskodik,
  3. a lakásbérletből következően semmiféle köz- és egyéb tartozása a bérbeadó és más szolgáltató ellátó szervezet felé nincs

/3/ A bérbeadó és a bérlő a határozatlan időre kötött lakásbérleti szerződést közös megegyezéssel úgy is megszüntetheti, hogy a bérbeadó a bérlő részére;

  1. másik lakást ad bérbe, vagy
  2. másik lakás bérbeadása mellett pénzbeli térítést fizet (ebben az esetben, amikor a lakásbérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése során a bérbeadó a másik lakás mellett pénzbeli térítést is fizet ennek összege a két lakás használati értékének a különbözete: a használati érték, az éves lakbérkülönbözet 2-szerese)
  3. másik lakás bérbeadása helyett pénzbeli térítést fizet, melynek mértéke a lakás éves lakbér összege

/4/ A /3/ bekezdés a.) pontjában foglaltak alapján a bérlő:

  • kevesebb szobaszámú, vagy kisebb alapterületű vagy alacsonyabb komfortfokozatú
  • azonos szobaszámú, alapterületű, komfortfokozatú, de településen vagy az épületben belül eltérő fekvésű, illetőleg,
  • vagy magasabb komfortfokozatú lakás bérbeadását kérheti

/5/ A helyi közérdekű célú lakás átadásáért – bérleti jogviszony megszűnésekor – a bérlő térítésre nem tarthat igényt.

 

24.§/1/ Közös megegyezés esetén annak tartalmát a polgármester köteles megállapodásba foglalni.

/2/ A megállapodás tartalmazza;

  1. felek megnevezését és megállapodásbeli minőségét,
  2. a megállapodás pontos tartalmát, a felek feltételeit és nyilatkozatait,
  3. a megállapodásban foglaltak végrehajtásának határidejét,
  4. a lakásban bérlővel együtt lakók számát a lakás átadása, visszaadása után

 

25.§ A pénzbeli térítési díjat csak a lakás visszaadását követően és egy összegben kell megfizetni.

 

26.§ /1/ A jegyző köteles nyilvántartást vezetni azokról az önkormányzati tulajdonú lakásokról, helyiségekről, melyek az ideiglenes elhelyezési kötelezettség (Ltv.23.§./4/ bek.) teljesítése céljára rendelkezésre állnak.

/2/ Az ideiglenes elhelyezésről az önkormányzat gondoskodik.

 

A felmondás

(a Ltv.26-27.§.-hoz)

27.§ /1/ A bérbeadó az önkormányzat tulajdonában lévő lakás bérlőjével határozatlan időre kötött bérleti szerződést közérdekből írásban felmondhatja.

Közérdekűnek minősül, ha a lakást a bérbeadó;

  1. át kívánja alakítani,
  2. meg kívánja szüntetni,
  3. le szándékozik bontani, vagy,
  4. társbérletét kívánja megszüntetni

/2/ A szerződés írásban mondható fel, amelyből világosan tűnjön ki a felmondás oka, az időpontja. Tartalmazza az írásbeli felmondás azt a javaslatot, hogy a bérbeadó;

  1. a bérlőnek hol található és milyen minőségű cserelakást ajánl fel, illetve,
  2. a bérleti szerződés feltételeit

/3/ A pénzbeli térítés mértéke és fizetéseinek feltételeire a 23.§./2/,/3/ és 24-25.§.-t kell alkalmazni.

 

A lakbérek mértéke, a külön szolgáltatások díja

(a Ltv.6, 12, 34-35.§.-hoz)

 

28.§ /1/A Dány Község Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások bérleti díjai a következők szerint alakulnak:

 

a) Komfortos bérlakások lakbére                   382 Ft/m2/hó

b) Félkomfortos bérlakások lakbére                83 Ft/m2/hó

 

/2/ A Rákóczi utcai és Szőlő krt-i lakások bérleti díjának mértéke 669,- Ft/hó/m2.

/3/ A bérleti szerződés határozatlan időre szól.

/4/ A bérleti szerződés értékkövető klauzulát tartalmaz, mely szerint évente a bérleti díj – a bérleti szerződés módosítása nélkül – a mindenkori inflációval emelkedik.

a) az emelkedés mértékéről a bérbeadó a bérlőt tárgyévenként január 15-ig tájékoztatja.

b) a tájékoztatás hirdetmény formájában valósul meg, az önkormányzat hirdetőtábláján.

/5/ A Dány Községi Önkormányzat által alapított és fenntartott intézményekben dolgozó azon közalkalmazottak, köztisztviselők, illetve a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók, akik az önkormányzat tulajdonában álló bérlakásokban laknak, a havi bérleti díjukból személyenként 10 %-os lakbérkedvezményben részesülnek.

 

Lakásbérleti szerződés írásba foglalása

 

29.§ A határozatlan időre szóló bérleti szerződések közjegyzői okiratba foglaltaknak, mely okirat szerződés elkészíttetésére és aláírására a polgármester jogosult.

/1/ Az a bérlő, aki nem vállalja közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés aláírását, nem vállalja a bérleti szerződés bérbeadó általi meghatározott feltételeket, azzal szemben a bérleti szerződés (használati szerződést) haladéktalanul megszüntetésre kerül.

 

Bérlemények energetikai tanúsítványa

 

30.§ A bérleti jogviszony tárgyát képező bérlemények tekintetében az energetikai tanúsítványok elkészíttetése felől a polgármester rendelkezik.

 

A lakások és helyiségek nyilvántartása

 

 

31.§. /1/ A polgármesteri hivatal elkészíti az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek teljes körű nyilvántartását.

/2/ A nyilvántartás a helyi sajátosságoknak és követelményeknek, illetve technikai feltételeknek megfelelve az alábbi adatokat feltétlenül tartalmazza:

a) a lakások és helyiségek pontos nyilvántartási és műszaki adatait valamint állapotukat,

b) a lakások és helyiségek pontos pénzügyi nyilvántartásbeli és a helyben szokásos forgalom-

     hoz igazodó becsült forgalmi értékét,

c) a lakások és helyiségek bérlőinek pontos adatait,

d) a lakásokra és helyiségekre vonatkozó rendelkezési korlátozásokat, (pl. építési-, elidegení-

    tési-, terhelési tilalom; elővételi jog; jelzálogjog, stb.).

 

/3/ Az önkormányzat tulajdonában álló bérlakásokról és helyiségekről vezetett nyilvántartás naprakészségéről az önkormányzat jegyzője gondoskodik. A nyilvántartáshoz minden esetben csatolni kell a megkötött bérleti szerződés, illetve az azt módosító szerződés 1-1 példányát, továbbá a szerződés megszűnését alátámasztó írásos dokumentum egy példányát.

 

A lakásigény benyújtásának szabályai

 

32.§. Az önkormányzati bérlakások jegyzékét az önkormányzat jegyzője a helyben szokásos módon közzéteszi és gondoskodik a közzétett adatok szükség szerinti aktualizálásáról.

 

33.§ /1/ A jegyzékben szereplő valamely lakás megüresedését követően, vagy már azt megelőzően - amennyiben a bérbeadó pontos információkkal rendelkezik a lakás bérbeadhatóságának várható időpontjáról - a bérbeadó a lakás bérleti jogának megszerzésére hirdetményt tesz közzé. A hirdetmény nyilvános közzétételéről a jegyző gondoskodik, a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztés, valamint a helyi lapban való megjelentetés útján.

/2/ A hirdetménynek minimálisan a következő információkat kell tartalmaznia:

- a bérlakás műszaki jellemzőit,

- a bérlakás településen és épületen belüli fekvését, pontos címét,

- a fizetendő lakbér mértékét,

- a bérlakás megtekintésének lehetséges időpontjait,

- a bérleti szerződés megkötésének várható időpontját,

- a megkötendő bérleti jogviszony időtartamát.

 

34.§. /1/ A megüresedett vagy újonnan épült önkormányzati lakás bérletére igényt nyújthat be a polgármesteri hivatalhoz

a) minden magyar állampolgár

b) az országban állandó letelepedési, tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi nagykorú

    személy.

/2/ Az igénybenyújtás illetéktől és eljárási díjtól mentes.

/3/ Az igénylők nyilvántartásba vétele nem jelenti a bérbeadói jogok gyakorlásának kötelezettségét, a lakásigény azonnali elbírálására.

/4/ Az igénylők nyilvántartásának módszerét, formáját a jegyző határozza meg.

 

A lakás átadásának szabályai

 

35.§ /1/ A bérleti szerződés átadását követő 7 naptári napon belül a lakást a bérlő részére birtokba kell adni.

/2/ A lakás birtokba adásakor leltárt kell készíteni. A leltár során felvett írásos jegyzőkönyv tartalmazza a lakásban található berendezések és tartozékok megnevezését és db-számát, valamint a víz-, gáz-, és villanyóra állását.

/3/ A bérlő által jóváhagyólag aláírt leltár-jegyzőkönyv egy példányát minden esetben mellékelni kell a bérleti szerződéshez.

 

Szociális bérlakások

 

36.§ Szociális helyzet alapján önkormányzati bérlakás igénylésére csak azok a 34. §-ban meghatározott személyek jogosultak, akik

- a családjukban az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegét, és

- a szociális bérlakásra vonatkozó igényüket írásban benyújtották.

 

37.§. Nem jogosult szociális bérlakásra:

- akinek közeli hozzátartozója az értelmező rendelkezésekben meghatározott méltányolható lakásnagyságnál nagyobb méretű lakásban lakik, vagy

- aki forgalomképes ingatlanvagyonnal, illetve az értelmező rendelkezésekben meghatározott mértéket meghaladó vagyonnal rendelkezik, vagy

- aki a lakásigénye benyújtását megelőző öt éven belül önálló lakástulajdonnal rendelkezett,

- aki bérleti jogáról pénzbeli térítés ellenében, vagy családtagja javára az igény benyújtását megelőző öt éven belül az ország területén bárhol lemondott, tekintet nélkül arra, hogy a korábbi lakásának ki volt a bérbeadója.

 

38.§ /1/ A rendelet hatálybalépését követően szociális bérlakás legfeljebb öt éves időtartamra adható bérbe. A bérleti szerződés a képviselő-testület döntése alapján meghosszabbítható.

/2/ A határozott idő lejártát megelőző hat hónapon belül a bérbeadónak meg kell állapítania, hogy a bérlő jövedelmi, vagyoni helyzete alapján változatlanul szociálisan rászoruló személynek minősül-e.

/3/ A rászorultság fennállása esetén a bérlő kérelmére a bérbeadó dönt a bérleti jogviszony meghosszabbításáról. A döntésről a lejárat előtt legalább két hónappal értesíteni kell a bérlőt.

/4/ Szociális helyzet alapján csak komfortos vagy annál alacsonyabb komfortfokozatú lakásra köthető bérleti szerződés.

/5/ Ha a bérleti szerződés megkötését követően derül fény arra, hogy a bérlő a szociális bérlakás bérleti jogához a bérbeadó megtévesztésével vagy valamely, a bérbeadás szempontjából meghatározó tény, körülmény elhallgatásával jutott, akkor a bérleti jogviszonyt a bérbeadó azonnali hatállyal felmondja.

 

39.§. A szociális bérlakásra vonatkozó igénybejelentés elbírálása során az alábbi szempontok bírnak kiemelt jelentőséggel:

- a kérelmező által háztartásában eltartott kiskorú gyermekek, valamint az egészségi állapotuk

   miatt jövedelemmel nem rendelkező és munkaképtelen hozzátartozók száma,

- a szociális lakásigény benyújtásához vezető körülmények megelőzése, illetve elhárítása érde-

   kében tanúsított igénybejelentői magatartás,

- gyermekét önhibáján kívül egyedül nevelő szülői minőség,

- a jelenlegi lakáshasználat jogcíme,

- a lakásban együtt lakó önálló családok száma, illetve az egy személyre jutó lakóterület.

 

 

Közcélú bérlakások

 

40.§. Önkormányzati bérlakás közérdekből annak a 34. §-ban meghatározott feltételeknek eleget tevő személynek adható bérbe, aki

a) az önkormányzat valamely költségvetési szervének dolgozója (függetlenül attól, hogy foglalkoztatására főszabályként a Köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek,

a  Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek, vagy a  Munka Törvénykönyvének szabályait kell alkalmazni) vagy

b) a többségi önkormányzati tulajdonban lévő szervezetnél áll munkaviszonyban, vagy munka

    végzésre irányuló egyéb jogviszonyban, vagy

c) a Gödöllői Rendőrkapitányság kötelékében szolgálati jogviszonyban rendőri feladatokat lát

    el a községben, vagy

d) a helyi egészségügyi, illetve a szociális feladatok ellátásban vesz részt, vagy

e) a képviselő-testület határozatba foglalt álláspontja alapján a helyi társadalom épülését, fej-

    lődését szolgáló jelentős közéleti szerepet tölt be községünkben.

 

41.§. A 40. §-ban felsorolt esetekben bérleti szerződés a szerződéskötés alapjául szolgáló foglalkoztatási jogviszony, illetve közérdekű tevékenység megszűnésének napján szűnik meg.

 

42.§. A foglalkoztatási jogviszony, illetve a közérdekű tevékenység megszűnését megelőzően is megszűnik a közérdekből bérbe adott lakás bérlőjének bérleti szerződése, ha a bérlő, illetve annak házastársa, élettársa olyan helyi lakásban szerez részbeni vagy teljes tulajdonjogot, amely műszaki állapota és jogi helyzete alapján alkalmas a bérlő és a vele együtt élő személyek beköltözésére. A bérleti szerződés ilyen esetben a tulajdonjog bejegyzésének napján szűnik meg.

 

43.§. Közérdekből bérbe adott önkormányzati lakás bérlője a bérleti jogviszony megszűnését követő 30 napon belül köteles a lakást üresen, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadó rendelkezésére bocsátani.

 

44.§. A közérdekből bérbe adott lakás bérleti joga nem cserélhető.

 

Piaci alapon bérbe adott lakás

 

45.§. A képviselő-testület a piaci alapon meghatározott lakbérű lakások esetében olyan lakbért állapít meg, amely fedezi az adott bérlakás üzemeltetésének, fenntartásának és felújításának költségét, és ezen felül tartalmazza a képviselő-testület által meghatározott - a tisztes haszon biztosítását szolgáló - nyereséghányadot is.

 

46.§. A piaci alapon bérbe adott önkormányzati lakások esetében a lakbér mértéke a bérlakás felépülését követő első évben nem lehet kevesebb, mint az adott bérlakásra eső teljes beruházási költség 2 %-a.

 

47.§. Amennyiben a megállapított lakbér mértéke meghaladja az adott bérlakásra eső teljes beruházási költség 2 %-át, a 2 % fölötti lakbérbevétel hányad kizárólag a településen lévő lakóépület létesítésére, fenntartására, felújítására fordítható, míg a 2 % alatti lakbérbevétel hányad kizárólag a kalkuláció alapjául szolgáló bérlakás működtetésére, karbantartására, valamint felújítására használható fel, hivatkozva az Lt. 34. § (5) bekezdésére, mely szerint a lakbérek megállapításánál az önkormányzat nyereséget képez.

 

48.§. A lakásigények elbírálásakor a képviselő-testület előnyben részesíti:

a) mindenekelőtt a fiatal házaspárokat, különösen ha már gyermeket is nevelnek, feltéve, hogy                  legalább a házastársak egyike megfelel a 48. §. b) pontjában megfogalmazott követelményeknek,

b)  azt a nagykorú személyt, aki a kérelem benyújtását megelőző négy év során összesen leg-

     alább három évet kitevő időtartamban  kereső tevékenységet folytatott, illetve közép-,

     vagy felsőfokú oktatási intézményben tanult - függetlenül e két jogviszony három éven be-

     lüli egymáshoz viszonyított arányától - feltéve, hogy a falu közigazgatási területén lakó-

      hellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, és legalább két éve életvitelszerűen ott is

      lakik.

c) aki vállalja az önkormányzat által kért, a lakásbérleti szerződésből fakadó bérlői kötelezett-

    ségek biztosítására szolgáló kaució nyújtását.

 

49.§. A kaució összege 400.000 Ft, melynek megfizetése az alábbiak szerint történik:

  • a kaució megfizetését vállaló bérlőnek a kaució első 200.000 Ft, azaz Kettőszázezer forintos részletét egy összegben a szerződés aláírásától számított 3 munkanapon belül kell megfizetnie az önkormányzat által megnevezett számlára;
  • a kaució megfizetését vállaló bérlőnek a kaució második 200.000 Ft, azaz Kettőszázezer forintos részletét egy összegben a szerződés aláírásától számított 6 hónapon belül kell megfizetnie az önkormányzat által megnevezett számlára.

 

A lakásfenntartási támogatás szabályai

 

50.§. /1/ A lakásfenntartási támogatás iránt benyújtott kérelmek elbírálása a Szociális Bizottság hatáskörébe tartozik.

/2/ A bizottság döntése ellen fellebbezést lehet előterjeszteni a képviselő-testülethez.

/3/ A fellebbezést a polgármesterhez kell benyújtani; a fellebbezés illetékmentes.

 

51.§. Önkormányzati lakásban lakó bérlő a Szoc. tv 38. §-a alapján lakásfenntartási támogatás igénybevételére, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított 9/2006. (VII. 7.) önkormányzati rendelet 8/A. §-a alapján – kiegészítő támogatásként – helyi lakásfenntartási támogatásra jogosult.

 

52.§. A megállapított lakásfenntartási támogatás beszámításra kerül a fizetendő lakbér összegébe, így a bérlő a lakásfenntartási támogatás összegével csökkentett lakbért köteles megfizetni a bérbeadó részére.

 

53.§. /1/ A lakásfenntartási támogatás a bérlőt mindaddig megilleti míg a bérleti jogviszonya fennáll és a lakásfenntartási támogatás megállapítására vonatkozó feltételeknek megfelel.

/2/ Amennyiben a család jövedelmi helyzetében bekövetkezett változás miatt a bérlő már nem jogosult a lakásfenntartási támogatásra, a bérlő köteles a változást követő 7 naptári napon belül írásban értesíteni a polgármestert a jövedelmi helyzetében bekövetkezett változásról.

/3/ A lakásfenntartási támogatásra jogosító feltételek meglétét a szociális bizottság félévente hivatalból felülvizsgálja.

/4/ Ha a bizottsági felülvizsgálat során megállapítást nyert, hogy a bérlő a tájékoztatási kötelezettségét elmulasztotta, a bérlő köteles 30 napon belül egy összegben visszafizetni a bérbeadó számára a jogosulatlanul igénybe vett lakásfenntartási támogatást.

 

54.§. A lakásfenntartási támogatást meg kell szüntetni, ha a bérbeadó írásbeli felszólítása ellenére a bérlő a két hónapon túli közüzemi vagy lakbérhátralékát nem rendezi.

 

Adatvédelmi rendelkezések

 

55.§ /1/ A bérbeadó, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselői kötelesek az önkormányzati lakások bérbeadása során tudomásukra jutott személyi adatokat az Adatvédelmi Törvény (1992. évi LXIII. tv.) rendelkezéseinek megfelelően kezelni.

/2/ Az önkormányzati bérlakások bérletével kapcsolatos - az érintett állampolgárokra vonatkozó - adatok a statisztikai adatszolgáltatás teljesítése érdekében felhasználhatók.

/3/ A statisztikai adatszolgáltatás során a lakások bérletére vonatkozó adatok csak személyazonosító adatok nélkül kerülhetnek felhasználásra.

 

 

Záró rendelkezések

 

56.§. /1/ Ezen rendelet 2013. január 1-ével lép hatályba.

/2/ A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről, valamint a lakbértámogatásról szóló többször módosított            9/2001. (V. 24.) ök. rendelet.

/3/ A rendelet szabályait a hatálybalépéskor folyamatba lévő ügyekre is alkalmazni kell.

/4/ A rendelet kihirdetéséről a helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik.

 

 

Dány, 2012. december …

 

 

           

Gódor Lajosné

Jánosik György

polgármester

 Jegyző

 

 

 

Kihirdetve:

2012……….

Jánosik György

 

 

 

 

 

Rendőrségi elérhetőségek

Dányi rendőri elérhetőségek:


Központi telefonszám:

112
 

Hatályos HÉSZ és tervlapok

Partner linkek

Kérjük, kattintson az elérni kívánt képre (linkre):

Közérdekű információk

Menetrendek
/kattintson ide/
 

Dány Község
Önkormányzati Hivatal

2118 Dány, Pesti út 1.

Tel.: (28)-597-130
(30)-628-38-98,(30)-628-33-59

Fax: (28)-597-131

 

 

Egészségügy:

dr. Kemény András, háziorvos
Dány, Tavasz u. 2.
Tel.: +3628464118
1. sz. háziorvosi körzet
Hétfő: 8.00-12.00
Kedd: 8.00-12.00
Szerda: 14.00-18.00
Csütörtök: 13.00-16.00
Péntek: 8.00-11.00

dr. Vajna-Balchandani Anna, háziorvos
Dány, Tavasz u. 2.
Tel: +3628464018
2. sz.  háziorvosi körzet
Hétfő: 13.00-16.00
Kedd: 13.00-16.00
Szerda: 8.00-12.00
Csütörtök: 8.00-12.00
Péntek: 11.00-14.00

Dr. Seereiner Oszkár, fogorvos
Dány, Tavasz u. 2.
06-28-464635

Dr. Nagy Ildikó, gyermekorvos
Dány, Tavasz u. 2.
06-30/848-05-50

Nagyné Schwarz Gabriella, védőnő
Dány, Tavasz u. 2.
06-20/2940705

Központi orvosi ügyelet:
2100 Gödöllő, Szabadság tér 3.
Tel: 06/70-3703-104
Ügyeleti idő:
Hétköznap: 18:00 - 08:00
Hétvége: 08:00 - 08:00
Országos Mentőszolgálat: 112

Gyógyszertár:
Szent Jakab Gyógyszertár
2118, Dány, Fő út 12.

 

Oktatási intézmények:

Széchenyi István Általános Iskola
2118 Dány, Szent Imre tér 1.
Mobil: 06-30-733-5823
Web: https://szechenyi-dany.edu.hu/

Dányi Alapfokú Művészeti Iskola
2118 Dány, Szent Imre tér 1.
Mobil: 06-30-327-9822
Web: https://zeneiskoladany.edu.hu/

Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda
2118 Dány, Tavasz u. 4
Tel./Fax: 06-28-464-006
Mobil: 06 30 / 243-3812
Web: https://ovoda.dany.hu/